Moyra Holographic kollekció

Végre Miskolcra is eljutott a Moyra legújabb kollekciója. Múlt csütörtökön érkeztek a lakkok, és nagy meglepetésemre, amikor ebédszünetben kiugrottam, hogy megcsodáljam őket tele volt a pici fodrászkellékes, és mindenki kezében ezek a lakkok voltak! Kicsit úgy érzetem magam, mint egy hiénákkal teli veremben. Kicsit meg is ijedtem, hogy talán el is kapkodták őket, de szerencsére jó sokat rendeltek. Az eladók még ki sem tudták pakolni az új csodákat, a polcra, a dobozból vettük ki őket. 
El sem akartam hinni, hogy ennyi lakkőrült lehet Miskolcon, akik így tudják, hogy mikor jön a legújabb kollekció! Kicsit meg is nyugodtam, hogy akkor nem csak én voltam olyan buzgó, hogy kérdeztem az eladókat, mikor érkeznek. 
A kedvenc elcsípett beszélgetésfoszlányom a következő volt:
"- Ez élőben teljesen más!
 - Látszik, hogy nem olvasol blogokat!"


Na de térjünk rá a lakkokra. Mivel csak 5 ujjam van, ezért a drapp lakk lemaradt a tesztelésből, a többi ötöt láthatjátok a körmeimen. Két rétegben tökéletesen fednek, csodaszép a holo hatásuk, bár ezt a képeken nem sikerült igazán elkapnom. Talán az utolsó vakus képen már közelít, de még az sem az igazi. A csomagolás a megszokott Moyra üveg, és ecset, a lakk állaga pedig átlagos. Nekem kicsit nehezen ment szépen felvinni az első réteget, de a másodiknál szépen kiegyenlítődött a felület. A lakkok között csak a színükben van különbség, minden más tulajdonságban teljesen megegyeznek.


A lakkok ára nálunk 515 Ft volt, ami kedvezőbb a webshopos 590 Ft, de jobban esett volna a lelkemnek, 430 Ft-ba kerülnek ezek is, mint a sand lakkok. De hát üsse kavics, még így is a 6 lakk együtt került jóformán annyiba, mint egy A-England lakk, úgyhogy szavam sem lehet. :)


Beszereztétek már valamelyik színt, vagy tervezitek?

Megjegyzések

  1. én pont tegnap előtt szereztem be az ezüstöt, nem vagyok oda a holo-ért, de kíváncsi vagyok rájuk igazából. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát 2-3 ezer forintnyira én sem szeretem őket. :D De ennyiért ki kellett nekem is próbálni. :D

      Törlés
  2. én megvettem mindent :D pont arra gondoltam tuti megbánom ha nem. nálunk 570 volt volt egy másik stand ott 710!!!!!! nem rátem miért tesznek ennyit rá egy lakkra..... alig várom,hogy teszteljem majd én is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Potn így voltam vele én is. :D Inkább elhoztam egyszerre az összeset, nem fogok négyszer visszajárkálni, hogy ó mégis kell ez is vagy az is. :D a 710 azért elég durva! :o ha 515-ért tudják itt adni, akkor szerintem a szerezési ára nem lehet több 250-300 Ft-nál... (szerintem)

      Törlés
  3. Na ez az köszi, még egy döfés :D Nekem is kelleneeeek :'( De most vásárlás stopon vagyok :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor nyerj:). A moyra facebook oldalán lakkelnevezős játék van, és akinek kiválasztják az ötletét, kap egy kollekciót?:)
      Amúgy az beteg, hogy nekem nagyon tetszik így egészben a manikűr? Márhogy ilyen sokszínűen? Én simán hordanám:)

      Törlés
    2. igen igen, ott már játszottam :) hátha ...

      Törlés
    3. Drukkolok! :) Én csak azért nem játszok, mert már megvettem az összeset. :D
      Lina nem beteg, nekem is tetszik. :D Eredetileg színátmenetet akartam készíteni, de nem jött össze... :/ Valahogy a szivacs inkább csak felszedte a lakkot, és nem felvitte... :(

      Törlés
  4. Hogy jött ki nekik az 515?:D:D:D:D Itt 550 azt hiszem, én is picit meglepődtem,hogy nem sand áron vannak, de még így is megéri, mert tényleg nagyon különlegesek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El nem tudom képzelni, hogy ezt hogy matekozták ki. :D De igen, még ennyiért is szuperek! :)

      Törlés
  5. Na most döntöttem el, hogy kell az összes... :D Amúgy nekem pont a drapp a kedvencem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Akkor hasznos volt a poszt. :D Igen, a drapp is nagyon szép! :) Csak hát korlátozva voltam az 5 ujjammal. :D

      Törlés
  6. Megvan minden szín...imádom :)

    VálaszTörlés
  7. Wow, ezek aztán tündökölnek hallod! Megértem hogy el kellett hoznod őket mind :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  8. De szeretném én is megsasolni őket, de a környékünkön sehol nem láttam ezt a kollekciót :( Így marad az, hogy mások blogjain gyönyörködöm bennük :P

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szépek . Szerintem nálunk 380 Ft-ba kerülhetnek , mert a sand lakkok is 380 ft.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet , hogy nem 380 Ft-ba kerülnek nálunk , még sajnos nem láttam kirakva őket

      Törlés
    2. huh a 380 nagyon jò ár a sandokért is, nálunk az is 430. :)

      Törlés
  10. Meg tudnád nekem adni a pontos címet, hogy Miskolcon hol lehet ilyet venni? :D Csak, mert nálunk sokkal többe kerül, és egy ismerősömet elküldeném érte, annyira gyönyörűek! *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. FIFO a bolt neve, fodrászkellékes. van FB oldaluk ott ott megtalálod a pontos cìmet. a főutcán van az Erzsébet tértől kicsit visszàbb a centrum felé a jobb oldalon sz első kapualjban. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése